Az Evangélikus Élet magazin 2023-as lapszámainak ajánlói lapozható formában
Evangélikus istentisztelet közvetít május 20-án, pünkösd második napján 10.04-től a Kossuth rádió a bakonycsernyei evangélikus templomból. Igét hirdet Szarka István lelkész. Alább a Bakonycsernyei Evangélikus Egyházközség bemutatkozását olvashatják.
BővebbenMit ünneplünk pünkösdkor? Miként működik életünkben a Szentlélek és hogyan tapasztalhatjuk meg jelenlétét? Vajon ma is tesz csodákat? Erről szólt az Agapé című műsor 99. adása.
BővebbenA vitatható „álomesküvő” kifejezés mellett álomkiállításról, álomprojektről is bőven hallhatott, olvashatott az, aki jó ideje figyeli a Magyar Nemzeti Múzeum oldalait a közösségi médiában, vagy találkozott valamilyen felületen Simonovics Ildikó divattörténész, kurátor interjúival. A Magyar menyasszony címet viselő kiállítás és adatbázis példátlanul széles összefogásra épül, szerteágazó, a múltra épülő ismeretekkel, kortárs[…]
BővebbenJövőbe mutató, a jelent is érintő, ám a válaszokat a múltban is kereső tartalommal jelentkezik legfrissebb adásában az Evlelkész Podcast. Kovács Viktor az idén 400 éves bokodi evangélikus gyülekezet templomában tartott előadásában öt pontban vázolta a 21. század kihívásait, amelyek meghatározzák az egyház jövőjét. Az Evangélikus Hittudományi Egyetem egyetemi lelkésze[…]
BővebbenSzámos intézmény vezetőjét meg-, illetve újraválasztotta május 16-i ülésén az országos presbitérium. A testület egyházunk budapesti székházának Radvánszky-termében tanácskozott.
BővebbenMiként hatott az evangélikus egyház „szentjeként” számontartott Dietrich Bonhoeffer sorsa a teológiatörténetre, és hogyan hív ma is elköteleződésre és cselekvésre? Ezt a kérdést járja körül Wolfgang Huber nyugalmazott berlini püspök Dietrich Bonhoeffer – A szabadság felé vezető úton című kötete, és erről beszélgettek a május 16-ai könyvbemutató vendégei is.
BővebbenA 99. évfolyamába lépő Lelkipásztor evangélikus teológiai szakfolyóirat megújult külsővel, formában és tartalmi elemekkel jelenik meg a 2024-es évtől. E változás egyik szükségszerű oka az volt, hogy a benne szereplő írások elérhetőkké válhassanak az MTA open access (ingyenes online) folyóirat-adatbázisában. Az alábbi sorokkal a szakfolyóirat legújabb, 2024/5. számot ajánljuk olvasóink[…]
BővebbenFoglalkozik Pilinszky János életművével, volt Kertész Imre közeli munkatársa, írásainak gondozója, számos korábban kiadatlan szépirodalmi mű sajtó alá rendezése fűződik a nevéhez. Az idén József Attila-díjjal kitüntetett irodalomtörténész, szerkesztő, Hafner Zoltán az Evangélikus Országos Gyűjtemény tudományos munkatársaként ez év elejétől az Esterházy Péter és Gitta Könyvtár irodalmi szempontú feldolgozásával és[…]
BővebbenA templomi orgona sokkal több mint hangszer, a hangja segít megnyugtatni és fölemelni a lelket. Ráadásul napjaink gyorsan lecserélhető tárgyaival ellentétben úgy építették – és építik a mai napig –, hogy több emberöltőn keresztül szolgáljon egy-egy gyülekezetet. A 2009-ben alapított AerisOrgona Kft. veresegyházi műhelyében jártunk, ahol számos nagy múltú hangszer[…]
BővebbenA legnagyobb nehézség, a legégetőbb feladat ma minden egyház számára az, hogyan érheti el a fiatalokat. Sokszor hallottuk már: „Bezzeg a mi időnkben! Akkor ötven konfirmandus volt, akkor még jártak templomba a fiatalok, volt ifjúság, nem kellett noszogatni őket! A mai fiatalok csak a telefonjukat nyomkodják, nem járnak templomba, közösségbe.ˮ[…]
BővebbenJövőbe mutató, a jelent is érintő, ám a válaszokat a múltban is kereső tartalommal jelentkezik legfrissebb adásában az Evlelkész Podcast. Kovács Viktor az idén 400 éves bokodi evangélikus gyülekezet templomában tartott előadásában öt pontban vázolta a 21. század kihívásait, amelyek meghatározzák az egyház jövőjét. Az Evangélikus Hittudományi Egyetem egyetemi lelkésze[…]
BővebbenA legnagyobb nehézség, a legégetőbb feladat ma minden egyház számára az, hogyan érheti el a fiatalokat. Sokszor hallottuk már: „Bezzeg a mi időnkben! Akkor ötven konfirmandus volt, akkor még jártak templomba a fiatalok, volt ifjúság, nem kellett noszogatni őket! A mai fiatalok csak a telefonjukat nyomkodják, nem járnak templomba, közösségbe.ˮ[…]
BővebbenAz anyaság sokféle természetéről. Füller Tímea gyűjtése. [...] Bővebben!
Bővebben„Jobban örültem volna, ha valaki olyasvalaki jön el hozzánk, aki kevésbé vagy inkább egyáltalán nem keresztényüldöző.” Szerző és fotó: Kovács Viktor [...] Bővebben!
BővebbenHogy egy Isten nélküli világban éljek, számomra soha nem volt elfogadható. Mindig is úgy éreztem, hogy ha nincs Isten, akkor a jó és a rossz fogalmainak sincs értelme – akkor nincs is erkölcs, legfeljebb a hatalmon lévők önkényes törvényei szabályozzák az életet, mert ugyan mi rendeli be az érvény fedezetét[…]
BővebbenA Resident Alien című tízrészes filmsorozat első évada hozta azt az izgalmas élményt, amelyet igazán szeretek a sci-fi műfajban – amikor az alkotók által elképzelt világ olyan mély üzeneteknek kölcsönöz izgalmas díszletet, melyek tükörként szolgálnak az ember számára. A sorozat humoros, néha kicsit fekete humoros társadalomkritika, amely a fő karakter,[…]
BővebbenHétéves kor alatt mobiltelefont adni a gyerekek kezébe a felnőttek igénye. Az ő életvezetésüket, mindennapjaikat könnyíti meg – idézte az Evangélikus Életnek adott címlapinterjújában Steigervald Krisztin tréner, mentor, generációkutató Pál Feri katolikus papot, mentálhigiénés szakembert.[...] Bővebben!
BővebbenTeljes lehet-e az önmagunk megismerése anélkül, hogy előbb megvalljuk a bűneinket? Vagy fordítva, az önismeret vezet el a bűnbánatra? Mi a kapcsolat a kettő között, létezhetnek-e egymás nélkül, és mi a célja mindennek az életünkben? Erről beszélget a három szolgatárs: Nagy Zoltán esperes Békéscsabáról, Lázárné Skorka Katalin espereshelyettes Mezőberényből és Zsíros András korábbi gerendási lelkész.[…]
BővebbenA „kegyelmi ügyként” elhíresült botrány következtében a kegyelem szó használata zavart keltett a hazai keresztény közösségekben, hiszen a téma jogi és politikai nézőpontjai árnyékot vetettek a fogalom spirituális és teológiai mélységére – állapítja meg legújabb videójában Kovács Viktor evangélikus lelkész, aki szerint többek között a kegyelem szó írja le legjobban Isten[…]
Bővebben„Nekem a saját anyám azt tanította: más embertől lopni bűncselekmény, az államtól dicsőség” – mondja a rendszerváltás környéki vonatjegy-hamisítások egyik főszereplője. És ha ez egy negyvenöt évnyi kommunizmus és a vasfüggöny mögé szorított, utazásra csak nagy ritkán lehetőséget kapó generáció egyik tagjának szájából hangzik el, akkor emiatt valahogy mégsem tudunk[…]
BővebbenAmit minden egyháznak tudnia kell a Z generációról – ezzel a címmel tette közzé legújabb videóját Brady Shearer amerikai digitálismarketing-szakértő, aki egyházak és nonprofit szervezetek számára nyújt segítséget a közösségi média és a digitális kommunikáció terén. A generációk sajátosságainak megismerése és egymáshoz fűződő viszonya kulcsfontosságú, ezért is készített most az[…]
BővebbenTe csalsz – én fondorlatos vagyok. Te hazudsz – én kiszínezem a valóságot. Ami nálatok családon belüli erőszak, az nálunk a házassággal együtt járó krízis. És folytathatnám a sort. (...) Sok vitát hallottam: politikait, etikait, teológiait, és szomorúan vettem észre, hogy ez a gondolkodás mennyire sajátunkká lett. Hogy nem akarjuk[…]
Bővebben